Csillagszemű néptáncműhelyünk péntek délutánonként Guildfordban és szombat délelőttönként Londonban várja a gyermekeket.
Emellett rendszeres hétvégi néptánc foglalkozásokat tartunk a Magyar Iskola Woking és a Southamptoni Magyar Iskola keretében. Érdeklődjél vezető tanárunknál vagy a magyar iskolák vezetőinél (részletek alább).
Néptánc foglalkozásainkon 3-tól 14 éves korig várjuk a gyermekeket. Beiratkozás előtt van lehetőség részt venni egy próbaórán.
Az oktatás a Timár módszer segítségével történik. Foglalkozásainkon a különböző korú gyermekek együtt táncolhatnak, ahol a kisebbek a nagyobbaktól lesik el a lépéseket.
A néptáncos ruha nem kötelező, de mindenképp kényelmes öltözéket javaslunk, lányok esetében bő, térd alatt érő szoknyát és hajukat összefogva viseljék. Foglalkozásainkon lehet szoknyákat, mellényeket, hajszalagokat és fejdíszeket díjtalanul kölcsönözni. Amelyik gyermeknek van saját néptáncos öltözéke, hozza magával.
Rendszeres néptánc foglalkozásaink mellett negyedévente szervezünk táncházakat, táncműhelyeket, hogy a magyar iskolákba nem járó vagy messzebb lakó gyermekek is részesei lehessenek ennek az élménynek. Ezekről az eseményekről ITT tájékozódhatsz.
Foglalkozás
Csillagszemű kisprofi csoport (Guildford)
Minden héten pénteken délután 17.00-19.00
Összevont csoport: Ovisok (3-7 évesek) és Iskolások (7+ évesek) együtt
Foglalkozásvezető: Paládi-Kovács Krisztina
Időpontok 2022/2023 tanév
-
Fontos tudnivalók (megnyitható dokumentum)
9 foglalkozás:
2022 szeptember 16
2022 október 7, 14, 21
2022 november 4, 18, 25
2022 december 2, 9
-
Fontos tudnivalók (megnyitható dokumentum)
9 foglalkozás:
2023 január 13, 20, 27
2023 február 3, 10, 24
2023 március 3, 10, 17, 24 (*csak 3 alkalom lesz megtartva)
-
Fontos tudnivalók (megnyitható dokumentum)
10 foglalkozás:
2023 április 21, 28
2023 május 5, 12, 19
2023 június 9, 16, 23, 30
2023 július 7
Foglalkozás
Csillagszemű kisprofi csoport (London)
Kéthetente szombaton délelőtt 10.00-12.00
Összevont csoport: Ovisok (3-7 évesek) és Iskolások (7+ évesek) együtt
Foglalkozásvezető: Paládi-Kovács Krisztina
(Fotók: Harmath Zoltán)
Időpontok 2022/2023 tanév
-
Fontos tudnivalók (megnyitható dokumentum)
5 foglalkozás:
2022 október 8, 22
2022 november 19, 26
2022 december 10
-
Fontos tudnivalók (megnyitható dokumentum)
5 foglalkozás:
2023 április 22
2023 május 13
2023 június 10, 24
2023 július 8
Foglalkozás
A Magyar Iskola Woking keretében
külsősök részvétele lehetséges
Kéthetente szombat délután
A Magyar Iskola Woking csoportbeosztása szerint
Foglalkozásvezető: Paládi-Kovács Krisztina
Időpontok 2022/2023 tanév
-
6 foglalkozás:
2022 szeptember 10
2022 október 8, 22
2022 november 12, 26
2022 december 10
-
6 foglalkozás:
2023 január 14, 28
2023 február 11, 25
2023 március 11, 25
-
6 foglalkozás:
2023 április 22
2023 május 13, 27
2023 június 10, 24
2023 július 8
Foglalkozás
A Southamptoni Magyar Iskola keretében
Havonta egyszer vasárnap délelőtt
A Southamptoni Magyar Iskola csoportbeosztása szerint
Foglalkozásvezető: Paládi-Kovács Krisztina
Időpontok 2022/2023 tanév
-
4 foglalkozás:
2022 szeptember 18
2022 október 16
2022 november 20
2022 december 4
-
2 foglalkozás:
2023 január 8
2023 február
2023 március 12
-
3 foglalkozás:
2023 április 23
2023 május 14
2023 június 11