A Csillagszeműek Anglia Néptáncműhely első londoni fellépése

Ragyogó csillagszemek lesik a függöny redői közül a gyülekező közönséget, izgatott gyerekek csivitelnek az öltözőben, amíg a felnőttek ellenőrzik minden gyerek fellépő ruháját, masniját, kalapját. Helyükre kerülnek a botok, üvegek és egyéb kellékek, egy utolsó hangpróba, és minden készen áll a Csillagszeműek Anglia Néptáncműhely első londoni fellépésére.

2015 június 6-án szombaton délután a Doina Kelet-Európai Néptánc Csoport és a Csillagszeműek Anglia közösen lépett fel a Victoria Embankment Gardens szabadtéri színpadán. A Doina tánccsoportot néptánc kedvelő angolok alapították és a csoport már több, mint 25 éve működik Londonban. Az évek során sok kelet-európai ország zenéjét, táncát és népviseletét gyűjtötték össze. Hagyományos módon minden évben fellépnek Londonban, hogy bemutassák a magyar, román lengyel, cseh, szlovák és bolgár táncokból álló színes műsorukat.

Az idén felkérték a Ccsillagszemuek-anglia-neptanc-muhely-londoni-fellepes-uvegeksillagszeműek Angliát, hogy együtt lépjünk színpadra. A felnőttekből álló Doina és a Csillagszemű gyerekek műsorblokkjai egymást váltogatták így biztosítva a pihenő és átöltözési időt mindkét együttes számára. A közel kétórás műsorban a gyerekek összesen háromnegyed órát töltöttek a színpadon miközben több, mint tíz műsorszámot adtak elő.

A legfiatalabb fellépőnk éppen csak 3 éves volt, a legnagyobbak 12 évesek. A 14 gyerekből és négy segítőből álló csoport sárközi, galgamenti és mezőföldi gyerekjátszókat mutatott be, valamint somogyi, zempléni és moldvai táncokat adott elő. Szóló énekeseink gyönyörű dalokkal könnyeztették meg a nézőket, míg szóló táncosaink bagi és kalotaszegi táncokkal kápráztatták el a közönséget. A közönség kedvence talán a somogyi üveges és botos tánc volt, amelyben a leányok és legények egyaránt bemutatták milyen ügyesen és magabiztosan bánnak az eszközeikkel a színpadon.

A fellépés sajátossága, hogy ez a gyerekcsoport ilyen formában most először találkozott és lépett együtt színpadra. A csillagszemuek-anglia-neptanc-muhely-londoni-fellepes-enekszereplők között voltak Mosoly Ovi-Sulisok, Wokingi és Southamptoni iskolások, a Guildfordi kisprofi csoport tagjai, és olyanok is, akik messzebbről utaztak Londonba a fellépés kedvéért. A próbák párhuzamosan zajlottak a különböző helyszíneken és csoportokban, csupán egy összpróbára volt alkalom a fellépést megelőzően. Öröm volt megtapasztalni a néptánc közösségépítő erejét, látni, ahogy a tánc és zene révén az ismeretlen gyerekek is csapattá kovácsolódtak a színpadon.

A közönség vascsillagszemuek-anglia-neptanc-muhely-londoni-fellepes-botoktapssal jutalmazta a fellépő gyerekeket. A siker élményén túl azonban másban is gazdagodtak a gyerekek. A fellépés sikerének közös célja izgalomban tartotta a gyerekeket heteken keresztül. Lelkesen és nagy odaadással készültek a heti vagy kétheti rendszerességű próbák alkalmával a kitűzött cél érdekében, barátságok szövődtek, valódi közösségek jöttek létre.

Az utolsó hetekben már folyt a népviseletek és kiegészítők kiválasztása, felpróbálása, az alsószoknyák kikeményítése, a fehér harisnyák beszerzése és a gyerekek kezdték megtanulni és megszokni mi a különbség a fellépő ruhában és a próbaöltözetben való táncolás között. Persze bő gatyában átugrani a táncos botokat még így is kihívást jelentett.

A fellépés előtt bejártuk a színpadot, elhelyeztük a kellékeket, előkészítettük a váltóruhákacsillagszemuek-anglia-neptanc-muhely-londoni-fellepes-meghajlast a szólistáink számok közötti gyorsöltözéséhez, megbeszéltük hogyan kell viselkedni a színpadon és a színpad mögött a műsor alatt, gyakoroltuk a be- és kivonulást és a tapsrendet. A gyerekek a tőlük telhető legnagyobb fegyelemmel és egymásra való odafigyeléssel „dolgoztak” a műsorban, hogy aztán kipirult arccal, csillogó szemekkel és fülig érő mosollyal fogadják a közönség elismerését.

Feledhetetlen élmény volt ez a délután a táncos gyerekeknek, a felnőtt segítőknek és a kísérő szülőknek egyaránt. Ezúton szeretnénk újra köszönetet mondani a csillagszeműs szülőknek a sok segítségért, támogatásért, finom sütikért és a rengeteg figyelmességért és szeretetért, amit a felkészülés és a szereplés során kaptunk.

A következő fellépésünk június 27-én szombaton délután lesz ugyanitt, a Victoria Embankment Gardens szabadtéri színpadán, a Hungarian Culture Day rendezvény keretében, amelyre szeretettel várunk minden érdeklődőt. A Hungarian Culture Day facebook oldala megtekinthető ITT.